Amikor új kisállat kerül a házhoz, az sohasem egyszerű. Nemcsak a kedvencünk etetésével, itatásával, lakhelyének takarításával kell megbírkóznunk, hanem magával az állattal, a tengeri malaccal is. Az állatkánk kezdetben még félénk, nem eszik, nem iszik, ja, és nem mozog. Minden egyes zajra összerezzen, ráadásul a helyzetet az sem könnyíti, hogy a kutyánk újabban a ketrecben kuporgó, riadt malackánkat figyeli árgus szemmel a nap huszonnégy órájában. Ilyenkor a gazdi megijed, a pánik teljes tud lenni. Nos, az én tengeri malacos történetem is így kezdődött - ez az élményem inspirálta ezt a bejegyzést. A posztom célja reményt adni a tizenpár órás malacgazdiknak, akik annyira meg voltak ijedve a kiskedvencük félénkségén, mint én.

(Forrás: Guinea Pig Hub)

Hétfő délután/este érkezett meg hozzánk az én tengeri malacom, akiről menetközben kiderült, hogy fiú, így Jamie lett a neve. Amikor betettem a ketrecébe, órákon keresztül nem mozdult, szinte levegőt sem vett. Enni-inni pedig egyáltalán nem szándékozott. Nyári kánikula révén aggódtam, nehogy kiszáradjon, és mivel másnap reggel sem akaródzott innia, muszáj volt fecskendővel a szervezetébe juttatnom némi vizet. Amint kiengedtem futni a házba, rögtön elbújt egy szekrény mögé, ezzel egész délelőttös programot kreálva nekem. Kedden délután aztán elkezdett felengedni, belekortyolt az itatótálba kihelyezett vízbe, illetve megkóstolta a sárgarépát is, és onnantól fogva nagyzabás kismalac lett belőle. Azóta prüttyög nekem a ketrecéből, miközben szénát falatozik a szénatartójából. Tehát a kezdeti nehézségek elmúltak. Azaz, még a kézhez szoktatási időszak sűrejében járunk, de ez a problémánk csak a kezdeti nagy riadalom után merült fel.

Hogy mi a tanulság? Egyszerű. Csupán annyi a feladat, hogy nem szabad megijednünk. Minden kezdet nehéz. Igen, ez egy brutális nagy közhely, és igen, könnyű mondani. Viszont tényleg így igaz. Ha a malackánk éhes, eszik. Ha nem, akkor pedig hiába próbáljuk a szájába tenni az ételt, úgyis kiköpi. Azonban, ha nem akar inni a tengeri malacunk, én javaslok egy fecskendős megoldást. Ezt sem szabad erőltetnünk: ha malacunk elfogadja a fecskendő száját, akkor itathatjuk, de erőszakkal semmiképpen ne itassuk!

A kezdeti ijedtség pedig nagyjából másfél nap alatt elmúlik - legalábbis Jamie-nél így történt. Ha az interneten utána olvastok, ott kábé egy hetet írnak, de ez malaconként változó, hiszen ahány tengeri malac, annyi szokás. :)